2014. szeptember 18., csütörtök

Habsburg Mária inge


A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum számomra egyik legérdekes kiállítási darabja Habsburg Mária magyar királyné (1505-1558) ruhája, aki 17 éves korában ment feleségül az akkor 16 éves II. Lajos magyar és cseh királyhoz. Az utóbbi úr viselete szintén itt van kiállítva. 
Az említett ruhákat évszázadokon át a Maria-Zell-i búcsújáróhely kegytemplomának kincstára őrizte, és azt tartották, hogy a két öltözet az egyház nagy jótevőjének, Nagy Lajos királynak és feleségének esküvői ruhája volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum 1928-ban szerezte meg a Maria-Zell-i kegytemplomtól a két öltözetet, melyekről Höllrigl József 1929-ben állapította meg a ruhák szövete és szabása nyomán, hogy ezek II. Lajos magyar királynak és feleségének öltözetei voltak.
Az ing vékony szálú, sűrű szövésű, vászonkötésű lenszövetből készült, régi nevén patyolatból*. Földig ér, keskeny pánttal összefogott ovális kivágása mentén sűrű ráncolással bővül. A ráncoláson geometrikus ezüstfonalas laposhímzés van, ami keskenyebb csíkban a hónaljtól ferdén beállított ujjak hasonlóan sűrű ráncolásán is folytatódik. Mind a hosszú ujjak alsó redőzését, mind a bőségüket összefogó keskeny pántot eredetileg hasonló hímzés díszítette, ami az évszázadok folyamán erősen lekopott, csupán az utóbbi fonott keretelő szegélyei maradtak meg.

Az ujjakat két - egyik keskenyebb, másik szélesebb - téglalapból szabták, amelyeket két 1-1 cm széles áttört, sakktáblamintás ezüstfonalból hurkolt csíkkal állítottak össze. Ez arra utal, hogy az inget eredetileg hasítékos ujjú ruhához szánták, mert csak abban érvényesülhet a díszítés. A mozgást hónaljban egy deltoid alakú betét segíti. Az elejét és a hátát 3- 3 trapéz alakú részből szabták, oldalt háromszög alakú betéttel bővítve. 





Ez az ún. mellévarrott ingforma fennmaradt a magyar népviseletben is, a XV. századtól megtalálható az olasz és a német reneszánsz divatban. Gyakran ezüst-aranyfonalas vagy színes hímzés emeli ki az ingek elejének és hátának összeállítását is, főleg német területen.

*Patyolat - a len- és pamutvásznak legfinomabb, fátyolszerű változata;készítési helye szerint török vagy lengyel változatát használták a 17, században.

Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.
F. Dózsa Katalin, Mária királyné menyegzői öltözéke. MNM-Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest 1984
F. Dózsa Katalin: Mária királyné esküvői öltözéke az újabb kutatások tükrében, In: Folia Historica 13, 1987
Palotay Gertrúd: A magyarországi női ingek egyik szabástípusa. In: Néprajzi Értesítő, 30. évfolyam, 1938

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...