17-18. századi kötények a debreceni Dobozi temetőből

Hagyományőrzőként számomra már elkezdődött a rendezvényszezon, ezért a hétvégén előszedtem a kora újkori viseletem darabjait, hogy lássam, melyiket kell még itt-ott kijavítgatni (évi 13 alkalom, plussz ezekkel járó hosszú utazások megviselik a ruhatárat). Igy akadtak a kötényeim is a kezembe, melyek közül az egyik kifejezetten "játszós", tábori főzésekhez készült, a másik a "villantós", ezt aranyszállal átszőtt vertcsipke díszíti. Sajnos az utóbbi intim közelségbe került egy pohárnyi vörösborral, és hiába próbálkoztam mindenfajta csodaszerrel, egyelőre ragaszkodnak egymáshoz. Nagyon gyanús, hogy varrnom/hímeznem kell egy új kötényt, így előszedtem a korábban felkutatott leleteket, ábrázolásokat.
A kora újkori magyar női viselet jellegzetes eleme a kötény, akkori nevén előruha vagy előkötő, amely készülhetett vékony vászonból, patyolatból, sőt akár selyemből is. Díszíthette hímzés, varrott vagy vert csipke, islóg. Számos ábrázoláson látható, ennek ellenére leletekben sajnos nem bővelkedünk.
Ilyen ritka madarak, akarom írni, kötények azok a textilmaradványok, melyet a debreceni Dobozi temetőben találtak.
A Dobozi leletanyagban két különböző típusú kötényre utaló csipketöredék maradt meg. Egyik egy pontosan nem azonosítható darab, mely formája, mintája és anyaga (lenszál) miatt feltételezhetően kötényt díszíthetett. A másik egy 96 cm hosszú kb. 25 cm-es anyagmaradvány alján végigfutó kb. 10 cm széles csipke, amelyik a széleken sarkosítva fut fel. Feltehetően ez az a köténymaradvány, amelyet a feltáró régész Dobozi Sára sírjában talált egy széles aranycsipkés szoknyatöredékhez kapcsolódva.

Kötény, 17-18. század, Dobozi temető, Debrecen

Forrás:
Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17-18. századi textil leletei, 290.o. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században I. kötet, Budapest : Magyar Tudományos Akadémia Bérházában, 1896

16. századi női ingek ábrázolásai Olaszországból



Mint ahogy már láthattuk az kora újkori olasz gyűjteményi daraboknál, az olasz alsóruhák egyik jellegzetes darabja az ún. mellé varrott ujjú ing (leírását lásd a Magyar Néprajzi Lexikon oldalán), amelyet egész Európában viseltek, és Magyarországon is meghonosodott. Ez a komoly textilmennyiséget igénylő ruhadarab legtöbb esetben követte a ruhaderék nyakkivágását, de előfordult nyakig zárt forma is. Az ábrázolásokon is látszódik, hogy az összeráncolt ingnyakat egy keskeny pánt fogja össze, olykor egy hasítékot hagyva elöl a mellnél, vagy oldalt, az ujj és törzsrész összeillesztésénél. Ezt aztán vagy egy szalaggal kötöttek meg, vagy összekapcsolták/gombolták egy francia kapoccsal, kisebb gombbal.

Bernardino Licinio, Fiatal hölgy és udvarlója, 16. század eleje, Velence

Bernardino Licinio, Nő festménnyel, 16. század eleje, Olaszország

Jacopo v. Palma il Vecchio, Fiatal nő zöld ruhában, 1512-14, Olaszország

Tizian, Nő a tükörben, 1515 körül, Mantua

Paolo Cavazzola, Hölgy arcképe, 1515-17, Verona

Palma v. Jacopo Vecchio, Szibilla, 1520 körül, Velence

Palma vagy Jacopo Vecchio, Kurtizán portréja, 1520 körül, Olaszország

Palma v. Jacopo Vecchio, Szőke nő (Flóra), 1520 körül, Velence

Bernardino Licinio, Női portré, 1524 körül, Olaszország

Vincenzo Catena, Judit, 1520-25, Velence

Paris Bordone, Velencei szeretők, 1525-30, Velence

Parrasio Micheli, Lanton játszó Vénus Cupidóval, 1550 után, Velence

Dosso Dossi köre, Laura Pisani, 1525 körül, Olaszország

Angelo Bronzino, Laura Battiferri portréja, 1560, Firenze)

Történelmi úri hímzések régen és ma - Schneider Imréné elmlékére

Ingváll vagy fátyol? - textiltöredék a Tiszanána-ónánai ásatásról



Ingváll-töredék, Tiszanána-Ónána, 66. sír

Miközben a magyarországi ingekről szóló irodalmat kutattam, Parádi Nándor érdekes textil-töredékekről szóló cikkét dobta ki a keresőprogram. A középkori Tiszanána maradványainak feltárásakor egy olyan női sírra (66. sír) bukkantak, amelyben a koponyáról hosszúkás, keskeny, a fej díszítésére szolgáló szalag, a csontváz vállcsont alatti részétől a medencecsont felső széléig egy szélesebb és egy keskenyebb sávos ezüstszálból készült paszományszalag feküdt, amelyek közül a szélesebbiket - a koponya körül találthoz hasonlóan - islógok díszítették.
A szalag töredékes, mert anyaga mindkét végén szétfoszlott. A két foszlott vége közelében a szalag derékszögben kétszer is megtörik. A szélesebbik szalag derékszögű törésénél és a belső szélén másutt is szövött anyag, valószínűleg vászon maradványa látszik.



Ingváll-töredék, Tiszanána-Ónána, 66. sír

Sajnos a cikk nem közöl sírrajzot, jó lett volna látni, hogy a szalagok milyen helyzetben feküdtek eredetileg.
Abból kiindulva, hogy a középkori viselettörténeti kutatás szerint az asszonyok és lányok egymás fölött alsó és felső inget (más néven ingvállat) viseltek, amelyet arany- vagy ezüstszálas hímzéssel vagy szegéllyel díszítettek, a cikk írója azt feltételezi, hogy a maradványok a felső ing, az ingváll alját szegélyezték.
Laikusként véletlenül sem szeretném felülbírálni Parádi Nándor véleményét, csak szöget ütött a fejembe az a tény, hogy ha valóban ingvállról beszélünk, akkor miért csak az ing alsó részét díszítették, amikor az viselés közben nem is látszódik, és a látható részeket (ujjak széle, nyakkivágás) miért nem? Ráadásul a koponya körül találtak egy több, mint 2 méter hosszúságú paszományszalagot, amelyre a gyulafehérvári, miskolc-avasi , boldvai és nagylózsi sírleletek alapján vendéghajfonatos fejdíszre következtet a szerző. Az ezüstszálas paszományszalag a vendéghajat körbetekerte, a két végét pedig kapoccsal fogták egybe. Ebből, valamint abból kiindulva, hogy a vállcsont alatti részétől a medencecsont felső széléig feküdt a vastagabb szalag, nekem valószínűbbnek tűnik az, hogy ez egy fátyol vagy kendő díszítése lehetett, melyet a vendéghajfonatos fejdíszekhez is viseltek. Kedves Rejtőzködő Olvasóim, Nektek mi a véleményetek?

Irodalom:
Parádi Nándor: A Tiszanána-ónánai ásatás. In: Folia archeologica 44. 175-176. o
Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században, I. kötet, Helikon, Gyula, 1986
Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas. Miskolc, 1993

Olvasnivaló: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése

Forrás

Nádasdy Tamás (1498-1562) magyar nagybirtokos főúr, Horvátország és Szlavónia bánja, Vas vármegye főispánja, a Magyar Királyság  országbírója, és katonai főparancsnoka, Magyar Királyság nádora, Kanizsay Orsolya férje, Nádasdy Ferenc báró, a „fekete bég” apja volt. Korának egyik legműveltebb politikusa, diplomatája, a török elleni háborúk sikeres hadvezére. Komoly szerepet vállalt a magyar kultúra fejlesztésében, iskolát, nyomdát alapított, pártfogolta Tinódi Lantos Sebestyént. Kiterjedt levelezést folytatott nem csak politikus társaival, hanem családtagjaival is. Feleségét feltehetőleg saját maga tanította meg írni, mellyel lehetővé tette, hogy bizalmasabb hangú leveleket váltsanak. Kedves hangú, olykor kedélyesen civódó leveleik szórakoztató és tanulságos olvasmány nem csak a korszak történészei, de hagyományőrzői részére is.

I544. május 11.

"Szerelmes Orsikám ez mai napon írtam neked innét ezenbe juta nekedis leveled kibol nagy örömöm lén hogy értem az te egészségedet.
Az hol az haragrúl írsz ne adja Isten hogy én te reád haragudjam mert mihelt az lenne ottan tud nám hogy mindketten megbolondultunk kitül ótalmazzon az úr Isten En is mind urammal egyetembe egészségbe vagyok.
Akarom hogy Zsuzsanna asszony ott talált kel talán jobban végezhetek ott vele hogynem mint otthon talált volna.
Mindaz által gyakran írj ha azt akarod hogy meg ne bolonduljunk ha sokáig ott lész több pozsárt küldök Ludfiakat is küldtem volt Isten tartson békével.

Az te Nádazsdyd etc

Ez levél adassék az én szerelmes Orsikámnak"


Forrás:
Nádasdy Tamás nádor családi levelezése, szerkesztők: Dr. Károlyi Arpad és Dr. Szalay József, Budapest, 1882

 Forrás

 Forrás

 Forrás

                                                                          

II. Lajos inge

Ha már volt szó Habsburg Mária ingéről, akkor nem lehet szó nélkül elmenni férje, II. Lajos király (1506-1526) esküvői inge mellett sem, amely szintén a Maria-Zell-I búcsújáróhely kegytemplomának kincstárából kerül a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum kiállításába. Mint már említettem Mária ingéről szóló bejegyzésben, eleinte úgy vélték, hogy a két esküvői öltözet eredeti tulajdonosai Nagy Lajos király és felesége, ám Höllrigl József 1929-ben megállapította, a ruhák szövete és szabása későbbi korszakra utalnak.
A XV. század négyszögű vagy kerek nyakkivágású ingei után a XVI. század elején a magasan záródó ingnyakak jönnek divatba, és egész Európában teret nyernek. Estei Hippolit (olasz nevén Ippolito d'Esté) ferrarai származású esztergomi bíboros leltára is említést tesz egy olyan magyar ingről, amely "hosszú volt, nyakánál ráncolt, és arany zsinór fogta össze".

Amint Habsburg Mária inge, úgy II. Lajos öltözetéhez tartozó ing is vékony finom lenszövetből, patyolatból készült. Szabása nagyon egyszerű, felső része a váll vonalában összehajtott téglalap. A nyakkivágás és a mellen levő hasíték van csak belevágva. Felső részének szélessége 48 cm, teljes hossza 108 cm, elöl is, hátul is hozzá van ráncolva az ing alsó része, ami 90 cm hosszú, és 3 db egyenként 105 cm széles szélből összevarrott. A felső rész két oldalvarrását a derékon felül 10 сш magasságban szabadon hagyták, hogy könnyebben lehessen az inget felölteni.
Az ujja 48 x 78 cm egyenes téglalap. Egyenesen van a felsőrész oldalvarrásába állítva, alatta 11 cm-es négyzetalakú pálhával (hónaljtoldással). Az ing ujja viselőjének kb. térdig ér, ezért csuklóban sűrűn egyenletesen ráncolták össze, a ráncolás alatt 5 cm széles fodrot hagyva.

Az ing nyakkivágásához kétrétegű patyolatból szokatlanul magas, 10 cm-es egyenes gallér van varrva. Széle aranyfonállal, hurkolással szegett. A gallért, a mellhasíték két oldalát, a fodor felett az ujja végét hímzett sáv díszíti. A hímzés alapja az inggel azonos anyagú patyolat. Az arany-ezüstfonalas hímzés mustrája reneszánsz ízlésű stilizált, virágos leveles indadísz.





Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.

Habsburg Mária inge

A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum számomra egyik legérdekes kiállítási darabja Habsburg Mária magyar királyné (1505-1558) ruhája, aki 17 éves korában ment feleségül az akkor 16 éves II. Lajos magyar és cseh királyhoz. Az utóbbi úr viselete szintén itt van kiállítva. 

Az említett ruhákat évszázadokon át a Maria-Zell-i búcsújáróhely kegytemplomának kincstára őrizte, és azt tartották, hogy a két öltözet az egyház nagy jótevőjének, Nagy Lajos királynak és feleségének esküvői ruhája volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum 1928-ban szerezte meg a Maria-Zell-i kegytemplomtól a két öltözetet, melyekről Höllrigl József 1929-ben állapította meg a ruhák szövete és szabása nyomán, hogy ezek II. Lajos magyar királynak és feleségének öltözetei voltak.
Az ing vékony szálú, sűrű szövésű, vászonkötésű lenszövetből készült, régi nevén patyolatból*. Földig ér, keskeny pánttal összefogott ovális kivágása mentén sűrű ráncolással bővül. A ráncoláson geometrikus ezüstfonalas laposhímzés van, ami keskenyebb csíkban a hónaljtól ferdén beállított ujjak hasonlóan sűrű ráncolásán is folytatódik. Mind a hosszú ujjak alsó redőzését, mind a bőségüket összefogó keskeny pántot eredetileg hasonló hímzés díszítette, ami az évszázadok folyamán erősen lekopott, csupán az utóbbi fonott keretelő szegélyei maradtak meg.

Az ujjakat két - egyik keskenyebb, másik szélesebb - téglalapból szabták, amelyeket két 1-1 cm széles áttört, sakktáblamintás ezüstfonalból hurkolt csíkkal állítottak össze. Ez arra utal, hogy az inget eredetileg hasítékos ujjú ruhához szánták, mert csak abban érvényesülhet a díszítés. A mozgást hónaljban egy deltoid alakú betét segíti. Az elejét és a hátát 3- 3 trapéz alakú részből szabták, oldalt háromszög alakú betéttel bővítve. 



Ez az ún. mellévarrott ingforma fennmaradt a magyar népviseletben is, a XV. századtól megtalálható az olasz és a német reneszánsz divatban. Gyakran ezüst-aranyfonalas vagy színes hímzés emeli ki az ingek elejének és hátának összeállítását is, főleg német területen.

*Patyolat - a len- és pamutvásznak legfinomabb, fátyolszerű változata;készítési helye szerint török vagy lengyel változatát használták a 17, században.

Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.
F. Dózsa Katalin, Mária királyné menyegzői öltözéke. MNM-Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest 1984
F. Dózsa Katalin: Mária királyné esküvői öltözéke az újabb kutatások tükrében, In: Folia Historica 13, 1987
Palotay Gertrúd: A magyarországi női ingek egyik szabástípusa. In: Néprajzi Értesítő, 30. évfolyam, 1938