Volt lyuk, nincs lyuk

Mint már említettem, a hagyományőrző viselet rendszeres karbantartást igényel még akkor is, ha én nőként a csatába csak fotósként, ill. markotányosként megyek (itatni, ill. sebesülteket ellátni). Sajnos fotózás közben hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy nem kéne csúsznom-másznom a lenvászon/gyapjú ruhámban, ráadásul a táborban is könnyű kiszakítani, kiégetni egy-egy ruhadarabot. Így lett a 17. századi "játszós" (főzős, csatába menős) szoknyámon egy kb. 2-3 centis lyuk. 3 méter vászonból készült szoknyát nem dob ki az ember hagyományőrző lánya, így maradt a foltozás/stoppolás.

Az anyagából készült foltot elvetettem, mert az merevítette volna az anyagot, így maradt a hagyományos stoppolás. Erre többféle technika létezik, mivel esetemben már elég nagy volt a lyuk, úgy döntöttem, "beszövöm". A szokásos stoppolófa, ill. villanykörte itt nem játszott, lévén "síkban" kellett dolgozni, így elővettem a legkisebb hímzőkeretem, azzal feszítettem ki a textilt. Az eléggé feladta a leckét, hogy vékony anyagról beszélünk, sima varrócérnával kezdtem "behálózni.

Első lépésként négyzet alakban körbevarrtam a lyukat, ezzel ki is jelöltem a stoppolás határait. Először az egyik irányban elkezdtem öltögetni, ill. a lyuknál ráhagyni a fonalat, majd amikor a végére értem, ugyanezt csináltam, csak keresztben. Szépíthetném a dolgot, de igazából nagyon sok órát eltöltöttem ezzel a módszerrel, pláne, hogy sűrűn "szőttem", hogy stabil legyen a folt. Nos, sűrűnek sűrű lett, de cserébe nem lett szép. De legalább eltűnt a lyuk.

A következő foltozás áldozata a bársony szoknyám lesz, mert amikor kölcsönadtam, szintén beszerzett néhány kisebb lyukat.