Pruszlikos Varjú ládafiája

2016. május 18., szerda

Hagyományőrző és a 21. század

Két éve történt, a Múzeumok Majálisa idején. Kijöttem a metróaluljáróból az Asztóriánál, majd vonultam a Magyar Nemzeti Múzeum felé 17. századi viseletben, főkötőben, fekete körgallérban. Két hajléktalan civódott egy üveg pián, amikor észrevettek. Az egyik ájtatos fejet vágott, majd rám köszönt: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Majd gyorsan a másik is: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Én fapofával: "Mindörökké, ámen", majd haladtam tovább magamban röhögve. Este a helyszín és viselet ugyanez. Ekkor egy tarháló punk lépett ki elém, végigmért, majd fejet hajtott. Halkan csak annyit szól: "Tiszteletem!", és elsomfordált, majd a mögöttem haladótól próbál tarhálni.Azt hiszem, ezentúl gyakrabban fogok viseletben járni Budapest utcáin.... :)

2016. március 11., péntek

A bouzovi vár berendezése 1911-ből

Érdemes a Hagyomány és Múltidéző történelmi tudástár egyik adminjának lenni, mert időnként az ember lánya igazi kincsekre bukkan az internetet kutatva. Számomra ilyen kincs például a morvaországi Bouzov várának berendezéseiről (háló, étkező, lovagi terem, oszlopos terem) készült fotók 1911-ből.

Fotó: Rolf Lastgel

Forrás

2015. november 27., péntek

15. századi hímzés

Bár nagyon érdekel a 15. század, pillanatnyilag se energiám, se időm még ezzel a századdal is foglalkozni, ettől függetlenül mindig heves szívdobogást kapok, ha ilyen darabok kerülnek elő...

Forrás

Hímzett panel allegorikus jelenetekkel, 1450 körül, Alsó-Szászország, Németország, jelenleg Metropolitan Museum of Art, New York, USA.

2015. június 30., kedd

16. századi sün

Több, viseletekkel kapcsolatos bejegyzés is tervben van, de az aktuális rendezvények és a különböző ruhadarabok készítése teljesen lefoglal. Addig is íme egy aranyos 16. századi sündisznó, úgyis gyakori látogató nyári éjszakákon..

Hans Hoffmann: Sün, 1574 előtt, Metropolitan Museum of Art, New York

2015. április 30., csütörtök

Volt lyuk, nincs lyuk

Mint már említettem, a hagyományőrző viselet rendszeres karbantartást igényel még akkor is, ha én nőként a csatába csak fotósként, ill. markotányosként megyek (itatni, ill. sebesülteket ellátni). Sajnos fotózás közben hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy nem kéne csúsznom-másznom a lenvászon/gyapjú ruhámban, ráadásul a táborban is könnyű kiszakítani, kiégetni egy-egy ruhadarabot. Így lett a 17. századi "játszós" (főzős, csatába menős) szoknyámon egy kb. 2-3 centis lyuk. 3 méter vászonból készült szoknyát nem dob ki az ember hagyományőrző lánya, így maradt a foltozás/stoppolás.

Az anyagából készült foltot elvetettem, mert az merevítette volna az anyagot, így maradt a hagyományos stoppolás. Erre többféle technika létezik, mivel esetemben már elég nagy volt a lyuk, úgy döntöttem, "beszövöm". A szokásos stoppolófa, ill. villanykörte itt nem játszott, lévén "síkban" kellett dolgozni, így elővettem a legkisebb hímzőkeretem, azzal feszítettem ki a textilt. Az eléggé feladta a leckét, hogy vékony anyagról beszélünk, sima varrócérnával kezdtem "behálózni.

Első lépésként négyzet alakban körbevarrtam a lyukat, ezzel ki is jelöltem a stoppolás határait. Először az egyik irányban elkezdtem öltögetni, ill. a lyuknál ráhagyni a fonalat, majd amikor a végére értem, ugyanezt csináltam, csak keresztben. Szépíthetném a dolgot, de igazából nagyon sok órát eltöltöttem ezzel a módszerrel, pláne, hogy sűrűn "szőttem", hogy stabil legyen a folt. Nos, sűrűnek sűrű lett, de cserébe nem lett szép. De legalább eltűnt a lyuk.

A következő foltozás áldozata a bársony szoknyám lesz, mert amikor kölcsönadtam, szintén beszerzett néhány kisebb lyukat.

2015. március 31., kedd

17-18. századi kötények a debreceni Dobozi temetőből

Hagyományőrzőként számomra már elkezdődött a rendezvényszezon, ezért a hétvégén előszedtem a kora újkori viseletem darabjait, hogy lássam, melyiket kell még itt-ott kijavítgatni (évi 13 alkalom, plussz ezekkel járó hosszú utazások megviselik a ruhatárat). Igy akadtak a kötényeim is a kezembe, melyek közül az egyik kifejezetten "játszós", tábori főzésekhez készült, a másik a "villantós", ezt aranyszállal átszőtt vertcsipke díszíti. Sajnos az utóbbi intim közelségbe került egy pohárnyi vörösborral, és hiába próbálkoztam mindenfajta csodaszerrel, egyelőre ragaszkodnak egymáshoz. Nagyon gyanús, hogy varrnom/hímeznem kell egy új kötényt, így előszedtem a korábban felkutatott leleteket, ábrázolásokat.
A kora újkori magyar női viselet jellegzetes eleme a kötény, akkori nevén előruha vagy előkötő, amely készülhetett vékony vászonból, patyolatból, sőt akár selyemből is. Díszíthette hímzés, varrott vagy vert csipke, islóg. Számos ábrázoláson látható, ennek ellenére leletekben sajnos nem bővelkedünk.
Ilyen ritka madarak, akarom írni, kötények azok a textilmaradványok, melyet a debreceni Dobozi temetőben találtak.
A Dobozi leletanyagban két különböző típusú kötényre utaló csipketöredék maradt meg. Egyik egy pontosan nem azonosítható darab, mely formája, mintája és anyaga (lenszál) miatt feltételezhetően kötényt díszíthetett. A másik egy 96 cm hosszú kb. 25 cm-es anyagmaradvány alján végigfutó kb. 10 cm széles csipke, amelyik a széleken sarkosítva fut fel. Feltehetően ez az a köténymaradvány, amelyet a feltáró régész Dobozi Sára sírjában talált egy széles aranycsipkés szoknyatöredékhez kapcsolódva.

Kötény, 17-18. század, Dobozi temető, Debrecen

Forrás:
Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17-18. századi textil leletei, 290.o. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században I. kötet, Budapest : Magyar Tudományos Akadémia Bérházában, 1896

2015. február 17., kedd

16. századi női ingek ábrázolásai Olaszországból

Mint ahogy már láthattuk az kora újkori olasz gyűjteményi daraboknál, az olasz alsóruhák egyik jellegzetes darabja az ún. mellé varrott ujjú ing (leírását lásd a Magyar Néprajzi Lexikon oldalán), amelyet egész Európában viseltek, és Magyarországon is meghonosodott. Ez a komoly textilmennyiséget igénylő ruhadarab legtöbb esetben követte a ruhaderék nyakkivágását, de előfordult nyakig zárt forma is. Az ábrázolásokon is látszódik, hogy az összeráncolt ingnyakat egy keskeny pánt fogja össze, olykor egy hasítékot hagyva elöl a mellnél, vagy oldalt, az ujj és törzsrész összeillesztésénél. Ezt aztán vagy egy szalaggal kötöttek meg, vagy összekapcsolták/gombolták egy francia kapoccsal, kisebb gombbal.