Kiállításajánló: Zsófia, Krasnahorka úrnője

Serédy Zsófia életét és korát mutatja be a betléri kastély új kiállítása.

Forrás

Negyven év után kutatók emelték ki Andrássy Istvánné Serédy Zsófia mumifikálódott testét üvegkoporsójából, melyet szerencsére a krasznahorkai várat sújtó tűzvész nem pusztított el. Pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia tudósai a kilétét, életkorát, halálának okát, valamint a test mumifikálódásával kapcsolatos kérdéseket kutatták, és e kutatások bebizonyították, hogy nem Serédy Zsófia holtestéről van szó, hanem Dőry Terézéről. A krasznahorkai várban a 19. század eleje óta fekszik az I. Andrássy István báró feleségének, Serédy Zsófiának tulajdonított holttest. Serédy Zsófia 1710-ben hunyt el, II. Andrássy István gróf felesége, Dőry Teréz pedig 1788-ban. A kiállításra tizenöt szlovákiai, magyarországi és romániai közintézmény kölcsönzött egyedülálló dokumentumokat és gyűjteményi tárgyakat. Az érdeklődők így több mint száz, a 17. és 18. századból származó értékes tárgyat tekint hetnek meg, amelyek között jelentős számban vannak a Krasznahorka vára eredeti berendezéséből származó darabok.

Forrás: Rozsnyó-Vidék

Hagyományőrző és a 21. század

Két éve történt, a Múzeumok Majálisa idején. Kijöttem a metróaluljáróból az Asztóriánál, majd vonultam a Magyar Nemzeti Múzeum felé 17. századi viseletben, főkötőben, fekete körgallérban. Két hajléktalan civódott egy üveg pián, amikor észrevettek. Az egyik ájtatos fejet vágott, majd rám köszönt: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Majd gyorsan a másik is: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Én fapofával: "Mindörökké, ámen", majd haladtam tovább magamban röhögve. Este a helyszín és viselet ugyanez. Ekkor egy tarháló punk lépett ki elém, végigmért, majd fejet hajtott. Halkan csak annyit szól: "Tiszteletem!", és elsomfordált, majd a mögöttem haladótól próbál tarhálni.Azt hiszem, ezentúl gyakrabban fogok viseletben járni Budapest utcáin.... :)

A bouzovi vár berendezése 1911-ből

Érdemes a Hagyomány és Múltidéző történelmi tudástár egyik adminjának lenni, mert időnként az ember lánya igazi kincsekre bukkan az internetet kutatva. Számomra ilyen kincs például a morvaországi Bouzov várának berendezéseiről (háló, étkező, lovagi terem, oszlopos terem) készült fotók 1911-ből. 

Fotó: Rolf Lastgel 

Forrás 

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

15. századi hímzés

Bár nagyon érdekel a 15. század, pillanatnyilag se energiám, se időm még ezzel a századdal is foglalkozni, ettől függetlenül mindig heves szívdobogást kapok, ha ilyen darabok kerülnek elő...

Forrás

Hímzett panel allegorikus jelenetekkel, 1450 körül, Alsó-Szászország, Németország, jelenleg Metropolitan Museum of Art, New York, USA.

16. századi sün

Több, viseletekkel kapcsolatos bejegyzés is tervben van, de az aktuális rendezvények és a különböző ruhadarabok készítése teljesen lefoglal. Addig is íme egy aranyos 16. századi sündisznó, úgyis gyakori látogató nyári éjszakákon..

Hans Hoffmann: Sün, 1574 előtt, Metropolitan Museum of Art, New York

Volt lyuk, nincs lyuk

Mint már említettem, a hagyományőrző viselet rendszeres karbantartást igényel még akkor is, ha én nőként a csatába csak fotósként, ill. markotányosként megyek (itatni, ill. sebesülteket ellátni). Sajnos fotózás közben hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy nem kéne csúsznom-másznom a lenvászon/gyapjú ruhámban, ráadásul a táborban is könnyű kiszakítani, kiégetni egy-egy ruhadarabot. Így lett a 17. századi "játszós" (főzős, csatába menős) szoknyámon egy kb. 2-3 centis lyuk. 3 méter vászonból készült szoknyát nem dob ki az ember hagyományőrző lánya, így maradt a foltozás/stoppolás.

Az anyagából készült foltot elvetettem, mert az merevítette volna az anyagot, így maradt a hagyományos stoppolás. Erre többféle technika létezik, mivel esetemben már elég nagy volt a lyuk, úgy döntöttem, "beszövöm". A szokásos stoppolófa, ill. villanykörte itt nem játszott, lévén "síkban" kellett dolgozni, így elővettem a legkisebb hímzőkeretem, azzal feszítettem ki a textilt. Az eléggé feladta a leckét, hogy vékony anyagról beszélünk, sima varrócérnával kezdtem "behálózni.

Első lépésként négyzet alakban körbevarrtam a lyukat, ezzel ki is jelöltem a stoppolás határait. Először az egyik irányban elkezdtem öltögetni, ill. a lyuknál ráhagyni a fonalat, majd amikor a végére értem, ugyanezt csináltam, csak keresztben. Szépíthetném a dolgot, de igazából nagyon sok órát eltöltöttem ezzel a módszerrel, pláne, hogy sűrűn "szőttem", hogy stabil legyen a folt. Nos, sűrűnek sűrű lett, de cserébe nem lett szép. De legalább eltűnt a lyuk.

A következő foltozás áldozata a bársony szoknyám lesz, mert amikor kölcsönadtam, szintén beszerzett néhány kisebb lyukat.

17-18. századi kötények a debreceni Dobozi temetőből

Hagyományőrzőként számomra már elkezdődött a rendezvényszezon, ezért a hétvégén előszedtem a kora újkori viseletem darabjait, hogy lássam, melyiket kell még itt-ott kijavítgatni (évi 13 alkalom, plussz ezekkel járó hosszú utazások megviselik a ruhatárat). Igy akadtak a kötényeim is a kezembe, melyek közül az egyik kifejezetten "játszós", tábori főzésekhez készült, a másik a "villantós", ezt aranyszállal átszőtt vertcsipke díszíti. Sajnos az utóbbi intim közelségbe került egy pohárnyi vörösborral, és hiába próbálkoztam mindenfajta csodaszerrel, egyelőre ragaszkodnak egymáshoz. Nagyon gyanús, hogy varrnom/hímeznem kell egy új kötényt, így előszedtem a korábban felkutatott leleteket, ábrázolásokat.
A kora újkori magyar női viselet jellegzetes eleme a kötény, akkori nevén előruha vagy előkötő, amely készülhetett vékony vászonból, patyolatból, sőt akár selyemből is. Díszíthette hímzés, varrott vagy vert csipke, islóg. Számos ábrázoláson látható, ennek ellenére leletekben sajnos nem bővelkedünk.
Ilyen ritka madarak, akarom írni, kötények azok a textilmaradványok, melyet a debreceni Dobozi temetőben találtak.
A Dobozi leletanyagban két különböző típusú kötényre utaló csipketöredék maradt meg. Egyik egy pontosan nem azonosítható darab, mely formája, mintája és anyaga (lenszál) miatt feltételezhetően kötényt díszíthetett. A másik egy 96 cm hosszú kb. 25 cm-es anyagmaradvány alján végigfutó kb. 10 cm széles csipke, amelyik a széleken sarkosítva fut fel. Feltehetően ez az a köténymaradvány, amelyet a feltáró régész Dobozi Sára sírjában talált egy széles aranycsipkés szoknyatöredékhez kapcsolódva.

Kötény, 17-18. század, Dobozi temető, Debrecen

Forrás:
Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17-18. századi textil leletei, 290.o. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században I. kötet, Budapest : Magyar Tudományos Akadémia Bérházában, 1896