II. Lajos inge

Ha már volt szó Habsburg Mária ingéről, akkor nem lehet szó nélkül elmenni férje, II. Lajos király (1506-1526) esküvői inge mellett sem, amely szintén a Maria-Zell-I búcsújáróhely kegytemplomának kincstárából kerül a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum kiállításába. Mint már említettem Mária ingéről szóló bejegyzésben, eleinte úgy vélték, hogy a két esküvői öltözet eredeti tulajdonosai Nagy Lajos király és felesége, ám Höllrigl József 1929-ben megállapította, a ruhák szövete és szabása későbbi korszakra utalnak.
A XV. század négyszögű vagy kerek nyakkivágású ingei után a XVI. század elején a magasan záródó ingnyakak jönnek divatba, és egész Európában teret nyernek. Estei Hippolit (olasz nevén Ippolito d'Esté) ferrarai származású esztergomi bíboros leltára is említést tesz egy olyan magyar ingről, amely "hosszú volt, nyakánál ráncolt, és arany zsinór fogta össze".

Amint Habsburg Mária inge, úgy II. Lajos öltözetéhez tartozó ing is vékony finom lenszövetből, patyolatból készült. Szabása nagyon egyszerű, felső része a váll vonalában összehajtott téglalap. A nyakkivágás és a mellen levő hasíték van csak belevágva. Felső részének szélessége 48 cm, teljes hossza 108 cm, elöl is, hátul is hozzá van ráncolva az ing alsó része, ami 90 cm hosszú, és 3 db egyenként 105 cm széles szélből összevarrott. A felső rész két oldalvarrását a derékon felül 10 сш magasságban szabadon hagyták, hogy könnyebben lehessen az inget felölteni.
Az ujja 48 x 78 cm egyenes téglalap. Egyenesen van a felsőrész oldalvarrásába állítva, alatta 11 cm-es négyzetalakú pálhával (hónaljtoldással). Az ing ujja viselőjének kb. térdig ér, ezért csuklóban sűrűn egyenletesen ráncolták össze, a ráncolás alatt 5 cm széles fodrot hagyva.

Az ing nyakkivágásához kétrétegű patyolatból szokatlanul magas, 10 cm-es egyenes gallér van varrva. Széle aranyfonállal, hurkolással szegett. A gallért, a mellhasíték két oldalát, a fodor felett az ujja végét hímzett sáv díszíti. A hímzés alapja az inggel azonos anyagú patyolat. Az arany-ezüstfonalas hímzés mustrája reneszánsz ízlésű stilizált, virágos leveles indadísz.





Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.

Habsburg Mária inge

A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum számomra egyik legérdekes kiállítási darabja Habsburg Mária magyar királyné (1505-1558) ruhája, aki 17 éves korában ment feleségül az akkor 16 éves II. Lajos magyar és cseh királyhoz. Az utóbbi úr viselete szintén itt van kiállítva. 

Az említett ruhákat évszázadokon át a Maria-Zell-i búcsújáróhely kegytemplomának kincstára őrizte, és azt tartották, hogy a két öltözet az egyház nagy jótevőjének, Nagy Lajos királynak és feleségének esküvői ruhája volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum 1928-ban szerezte meg a Maria-Zell-i kegytemplomtól a két öltözetet, melyekről Höllrigl József 1929-ben állapította meg a ruhák szövete és szabása nyomán, hogy ezek II. Lajos magyar királynak és feleségének öltözetei voltak.
Az ing vékony szálú, sűrű szövésű, vászonkötésű lenszövetből készült, régi nevén patyolatból*. Földig ér, keskeny pánttal összefogott ovális kivágása mentén sűrű ráncolással bővül. A ráncoláson geometrikus ezüstfonalas laposhímzés van, ami keskenyebb csíkban a hónaljtól ferdén beállított ujjak hasonlóan sűrű ráncolásán is folytatódik. Mind a hosszú ujjak alsó redőzését, mind a bőségüket összefogó keskeny pántot eredetileg hasonló hímzés díszítette, ami az évszázadok folyamán erősen lekopott, csupán az utóbbi fonott keretelő szegélyei maradtak meg.

Az ujjakat két - egyik keskenyebb, másik szélesebb - téglalapból szabták, amelyeket két 1-1 cm széles áttört, sakktáblamintás ezüstfonalból hurkolt csíkkal állítottak össze. Ez arra utal, hogy az inget eredetileg hasítékos ujjú ruhához szánták, mert csak abban érvényesülhet a díszítés. A mozgást hónaljban egy deltoid alakú betét segíti. Az elejét és a hátát 3- 3 trapéz alakú részből szabták, oldalt háromszög alakú betéttel bővítve. 



Ez az ún. mellévarrott ingforma fennmaradt a magyar népviseletben is, a XV. századtól megtalálható az olasz és a német reneszánsz divatban. Gyakran ezüst-aranyfonalas vagy színes hímzés emeli ki az ingek elejének és hátának összeállítását is, főleg német területen.

*Patyolat - a len- és pamutvásznak legfinomabb, fátyolszerű változata;készítési helye szerint török vagy lengyel változatát használták a 17, században.

Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.
F. Dózsa Katalin, Mária királyné menyegzői öltözéke. MNM-Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest 1984
F. Dózsa Katalin: Mária királyné esküvői öltözéke az újabb kutatások tükrében, In: Folia Historica 13, 1987
Palotay Gertrúd: A magyarországi női ingek egyik szabástípusa. In: Néprajzi Értesítő, 30. évfolyam, 1938

Iniciálé egy radványi csizmadiacéh szabályzatából 1661-ből

Forrás: Néprajzi Múzeum, Budapest Kora újkori csizmák után kutattam, így bukkantam Huszka József által másolt kezdőbetűre, amely az aláfirkantott megjegyzés szerint a radványi (mai nevén Radvaň, a felvidéki Besztercebánya településrésze) csizmadiacéh részére a besztercebányai tanács által kiadott szabályzatot díszítette.    

Mathäus Schwartz viseletalbuma

Hans Maler zu Schwaz: Mathäus Schwartz portréja, 1526

Mathäus Schwartz (1497 - 1574) augsburgi könyvelő volt, aki azzal öregbítette a nevét, hogy az általa készítettett viseletalbum az egyik legkorábbi fennmaradt könyv, amely bemutatja egy korszak viseleteit. 1520-tól 1560-ig különböző élethelyzetekben és viseletekben ábrázolja az ominózus úriembert, aki egy borkereskedő fiából tornázta fel magát nemesemberré. Mathäus megszállottja volt a viseleteknek, jövedelme tetemes részét költötte ruhákra. Élete végéig szorgalmasan jegyzetelte, hogy hol és melyik eseményen milyen öltözetet viselt, ábrázolásukkal többnyire Narziß Renner augsburgi festőt bízta meg. Az album 101 képet tartalmaz, ebből 36 Renner munkája, a többi Christoph Amberger műhelyében készült. Schwartz maga jegyezte fel a képek mellé az egyes alkalmakat, külön kiemelve az olyan jelentős eseményeket, mint I. Miksa német-római császár látogatása 1518-ban vagy Ferdinand osztrák herceg látogatása 1530-ban.

Forrás: Wikipedia

A teljes viseletalbum: Trachtenbuch des Matthaus Schwarz aus Augsburg

Olvasnivaló: A díszített nyomat: nyomtatási kultúra, hölgyek kedvtelése és a divat terjesztése Franciaországban és Angliában

A 17. század második felében elterjedő, textildarabokkal díszített nyomatokat a történészek egyfajta divatlapként értelmezik, azonban Alice Dolan történész szerint ez a terminológia ennél összetettebb fogalmat takar, lévén számos kultúrtörténeti vonatkozásuk is van. Jean Mariette készítette azokat a Marie-Thérèse Perdou de Subligny operaénekesnőt ábrázoló nyomatokat, melyek alapjául szolgáltak az első ilyen munkáknak. A korszak francia és angol hölgyeinek egyik kedvelt időtöltése volt, hogy a festés, zenélés és kézimunkázás mellett a megvásárolt, eredetileg ugye fekete-fehér nyomatokat kiszínezték, vagy textil-, szalag- és csipkedarabkákkal díszítették.
A cikk folytatása angolul a Victoria and Albert Museum oldalán.

Báthory-címeres ágytakaró a 17. század elejéről

Vannak kézimunkák, melyeket órákig tudnék nézni. Ilyen ez a bársonyra és selyemszövetre hímzett ágytakaró is a 17. század elejéről.
Az Iparművészeti Múzeum oldalán az alábbi leírás található róla:
"Küllős rozettákkal díszített, szórt elrendezésű kisebb és nagyobb virágszálak között középen a Báthory-család címere. A középrésztől elütő színű és anyagú kerülete több részből összetoldott, rajta törökös, hajlott szárú virágtövek sorakoznak. Palotay Gertrud a leltárakban "paplannak" nevezett díszes ágyterítőnek tartja."

Forrás: Iparművészeti Múzeum

 

16-17. századi női ingek - gyűjteményi darabok Angliából



Anglia a következő ország, ahonnan összegyűjtöttem a kora újkori ingeket, ugyanis Olaszországhoz hasonlóan itt is számos darab fennmaradt a különböző magángyűjteményekben. Ahogy a képekből is látszódik, több szabás volt használatos, bár lényegesen zártabb forma a jellemző, a 17. század elején már állógallérral záródnak az ingek. Általában vertcsipkével vagy blackwork hímzéssel díszítik, amely jellegzetes díszítőtechnikája az angol viseleteknek.



Ing, Anglia, 1587, Coughton Court, Warwickshire

Ing, Anglia, 1575-1585, Victoria and Albert Museum, London

Ing, Anglia, 1575-1585, Manchester Art Gallery

Ing, Anglia, 1610 körül, Costume Museum of Bath

Ing, Anglia, 1620-1640, Victoria and Albert Museum, London



Ing, Anglia, kb. 1600-1620, Victoria and Albert Museum, London





Ing, Anglia, 1600-1620, Museum of London, London

Ing, Anglia, 1603-1610, Museum of London, London

Ing, Anglia, kb. 1630, Victoria and Albert Museum, London