Karácsonyi hangulat 17. századi stílusban

 

Elégia a vetkőzésről

John Donne

Gerard van Honthorst: Katona és a lány, 1621 körül

(1572-1631)

Elégia a vetkőzésről (To His Mistress Going to Bed)

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
                                        Faludy György fordítása

Kiállításajánló: Zsófia, Krasnahorka úrnője

Serédy Zsófia életét és korát mutatja be a betléri kastély új kiállítása.

Forrás

Negyven év után kutatók emelték ki Andrássy Istvánné Serédy Zsófia mumifikálódott testét üvegkoporsójából, melyet szerencsére a krasznahorkai várat sújtó tűzvész nem pusztított el. Pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia tudósai a kilétét, életkorát, halálának okát, valamint a test mumifikálódásával kapcsolatos kérdéseket kutatták, és e kutatások bebizonyították, hogy nem Serédy Zsófia holtestéről van szó, hanem Dőry Terézéről. A krasznahorkai várban a 19. század eleje óta fekszik az I. Andrássy István báró feleségének, Serédy Zsófiának tulajdonított holttest. Serédy Zsófia 1710-ben hunyt el, II. Andrássy István gróf felesége, Dőry Teréz pedig 1788-ban. A kiállításra tizenöt szlovákiai, magyarországi és romániai közintézmény kölcsönzött egyedülálló dokumentumokat és gyűjteményi tárgyakat. Az érdeklődők így több mint száz, a 17. és 18. századból származó értékes tárgyat tekint hetnek meg, amelyek között jelentős számban vannak a Krasznahorka vára eredeti berendezéséből származó darabok.

Forrás: Rozsnyó-Vidék

Hagyományőrző és a 21. század

Két éve történt, a Múzeumok Majálisa idején. Kijöttem a metróaluljáróból az Asztóriánál, majd vonultam a Magyar Nemzeti Múzeum felé 17. századi viseletben, főkötőben, fekete körgallérban. Két hajléktalan civódott egy üveg pián, amikor észrevettek. Az egyik ájtatos fejet vágott, majd rám köszönt: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Majd gyorsan a másik is: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Én fapofával: "Mindörökké, ámen", majd haladtam tovább magamban röhögve. Este a helyszín és viselet ugyanez. Ekkor egy tarháló punk lépett ki elém, végigmért, majd fejet hajtott. Halkan csak annyit szól: "Tiszteletem!", és elsomfordált, majd a mögöttem haladótól próbál tarhálni.Azt hiszem, ezentúl gyakrabban fogok viseletben járni Budapest utcáin.... :)

A bouzovi vár berendezése 1911-ből

Érdemes a Hagyomány és Múltidéző történelmi tudástár egyik adminjának lenni, mert időnként az ember lánya igazi kincsekre bukkan az internetet kutatva. Számomra ilyen kincs például a morvaországi Bouzov várának berendezéseiről (háló, étkező, lovagi terem, oszlopos terem) készült fotók 1911-ből. 

Fotó: Rolf Lastgel 

Forrás 

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

15. századi hímzés

Bár nagyon érdekel a 15. század, pillanatnyilag se energiám, se időm még ezzel a századdal is foglalkozni, ettől függetlenül mindig heves szívdobogást kapok, ha ilyen darabok kerülnek elő...

Forrás

Hímzett panel allegorikus jelenetekkel, 1450 körül, Alsó-Szászország, Németország, jelenleg Metropolitan Museum of Art, New York, USA.

16. századi sün

Több, viseletekkel kapcsolatos bejegyzés is tervben van, de az aktuális rendezvények és a különböző ruhadarabok készítése teljesen lefoglal. Addig is íme egy aranyos 16. századi sündisznó, úgyis gyakori látogató nyári éjszakákon..

Hans Hoffmann: Sün, 1574 előtt, Metropolitan Museum of Art, New York

Volt lyuk, nincs lyuk

Mint már említettem, a hagyományőrző viselet rendszeres karbantartást igényel még akkor is, ha én nőként a csatába csak fotósként, ill. markotányosként megyek (itatni, ill. sebesülteket ellátni). Sajnos fotózás közben hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy nem kéne csúsznom-másznom a lenvászon/gyapjú ruhámban, ráadásul a táborban is könnyű kiszakítani, kiégetni egy-egy ruhadarabot. Így lett a 17. századi "játszós" (főzős, csatába menős) szoknyámon egy kb. 2-3 centis lyuk. 3 méter vászonból készült szoknyát nem dob ki az ember hagyományőrző lánya, így maradt a foltozás/stoppolás.

Az anyagából készült foltot elvetettem, mert az merevítette volna az anyagot, így maradt a hagyományos stoppolás. Erre többféle technika létezik, mivel esetemben már elég nagy volt a lyuk, úgy döntöttem, "beszövöm". A szokásos stoppolófa, ill. villanykörte itt nem játszott, lévén "síkban" kellett dolgozni, így elővettem a legkisebb hímzőkeretem, azzal feszítettem ki a textilt. Az eléggé feladta a leckét, hogy vékony anyagról beszélünk, sima varrócérnával kezdtem "behálózni.

Első lépésként négyzet alakban körbevarrtam a lyukat, ezzel ki is jelöltem a stoppolás határait. Először az egyik irányban elkezdtem öltögetni, ill. a lyuknál ráhagyni a fonalat, majd amikor a végére értem, ugyanezt csináltam, csak keresztben. Szépíthetném a dolgot, de igazából nagyon sok órát eltöltöttem ezzel a módszerrel, pláne, hogy sűrűn "szőttem", hogy stabil legyen a folt. Nos, sűrűnek sűrű lett, de cserébe nem lett szép. De legalább eltűnt a lyuk.

A következő foltozás áldozata a bársony szoknyám lesz, mert amikor kölcsönadtam, szintén beszerzett néhány kisebb lyukat.

17-18. századi kötények a debreceni Dobozi temetőből

Hagyományőrzőként számomra már elkezdődött a rendezvényszezon, ezért a hétvégén előszedtem a kora újkori viseletem darabjait, hogy lássam, melyiket kell még itt-ott kijavítgatni (évi 13 alkalom, plussz ezekkel járó hosszú utazások megviselik a ruhatárat). Igy akadtak a kötényeim is a kezembe, melyek közül az egyik kifejezetten "játszós", tábori főzésekhez készült, a másik a "villantós", ezt aranyszállal átszőtt vertcsipke díszíti. Sajnos az utóbbi intim közelségbe került egy pohárnyi vörösborral, és hiába próbálkoztam mindenfajta csodaszerrel, egyelőre ragaszkodnak egymáshoz. Nagyon gyanús, hogy varrnom/hímeznem kell egy új kötényt, így előszedtem a korábban felkutatott leleteket, ábrázolásokat.
A kora újkori magyar női viselet jellegzetes eleme a kötény, akkori nevén előruha vagy előkötő, amely készülhetett vékony vászonból, patyolatból, sőt akár selyemből is. Díszíthette hímzés, varrott vagy vert csipke, islóg. Számos ábrázoláson látható, ennek ellenére leletekben sajnos nem bővelkedünk.
Ilyen ritka madarak, akarom írni, kötények azok a textilmaradványok, melyet a debreceni Dobozi temetőben találtak.
A Dobozi leletanyagban két különböző típusú kötényre utaló csipketöredék maradt meg. Egyik egy pontosan nem azonosítható darab, mely formája, mintája és anyaga (lenszál) miatt feltételezhetően kötényt díszíthetett. A másik egy 96 cm hosszú kb. 25 cm-es anyagmaradvány alján végigfutó kb. 10 cm széles csipke, amelyik a széleken sarkosítva fut fel. Feltehetően ez az a köténymaradvány, amelyet a feltáró régész Dobozi Sára sírjában talált egy széles aranycsipkés szoknyatöredékhez kapcsolódva.

Kötény, 17-18. század, Dobozi temető, Debrecen

Forrás:
Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17-18. századi textil leletei, 290.o. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században I. kötet, Budapest : Magyar Tudományos Akadémia Bérházában, 1896

16. századi női ingek ábrázolásai Olaszországból



Mint ahogy már láthattuk az kora újkori olasz gyűjteményi daraboknál, az olasz alsóruhák egyik jellegzetes darabja az ún. mellé varrott ujjú ing (leírását lásd a Magyar Néprajzi Lexikon oldalán), amelyet egész Európában viseltek, és Magyarországon is meghonosodott. Ez a komoly textilmennyiséget igénylő ruhadarab legtöbb esetben követte a ruhaderék nyakkivágását, de előfordult nyakig zárt forma is. Az ábrázolásokon is látszódik, hogy az összeráncolt ingnyakat egy keskeny pánt fogja össze, olykor egy hasítékot hagyva elöl a mellnél, vagy oldalt, az ujj és törzsrész összeillesztésénél. Ezt aztán vagy egy szalaggal kötöttek meg, vagy összekapcsolták/gombolták egy francia kapoccsal, kisebb gombbal.

Bernardino Licinio, Fiatal hölgy és udvarlója, 16. század eleje, Velence

Bernardino Licinio, Nő festménnyel, 16. század eleje, Olaszország

Jacopo v. Palma il Vecchio, Fiatal nő zöld ruhában, 1512-14, Olaszország

Tizian, Nő a tükörben, 1515 körül, Mantua

Paolo Cavazzola, Hölgy arcképe, 1515-17, Verona

Palma v. Jacopo Vecchio, Szibilla, 1520 körül, Velence

Palma vagy Jacopo Vecchio, Kurtizán portréja, 1520 körül, Olaszország

Palma v. Jacopo Vecchio, Szőke nő (Flóra), 1520 körül, Velence

Bernardino Licinio, Női portré, 1524 körül, Olaszország

Vincenzo Catena, Judit, 1520-25, Velence

Paris Bordone, Velencei szeretők, 1525-30, Velence

Parrasio Micheli, Lanton játszó Vénus Cupidóval, 1550 után, Velence

Dosso Dossi köre, Laura Pisani, 1525 körül, Olaszország

Angelo Bronzino, Laura Battiferri portréja, 1560, Firenze)

Történelmi úri hímzések régen és ma - Schneider Imréné elmlékére

Ingváll vagy fátyol? - textiltöredék a Tiszanána-ónánai ásatásról



Ingváll-töredék, Tiszanána-Ónána, 66. sír

Miközben a magyarországi ingekről szóló irodalmat kutattam, Parádi Nándor érdekes textil-töredékekről szóló cikkét dobta ki a keresőprogram. A középkori Tiszanána maradványainak feltárásakor egy olyan női sírra (66. sír) bukkantak, amelyben a koponyáról hosszúkás, keskeny, a fej díszítésére szolgáló szalag, a csontváz vállcsont alatti részétől a medencecsont felső széléig egy szélesebb és egy keskenyebb sávos ezüstszálból készült paszományszalag feküdt, amelyek közül a szélesebbiket - a koponya körül találthoz hasonlóan - islógok díszítették.
A szalag töredékes, mert anyaga mindkét végén szétfoszlott. A két foszlott vége közelében a szalag derékszögben kétszer is megtörik. A szélesebbik szalag derékszögű törésénél és a belső szélén másutt is szövött anyag, valószínűleg vászon maradványa látszik.



Ingváll-töredék, Tiszanána-Ónána, 66. sír

Sajnos a cikk nem közöl sírrajzot, jó lett volna látni, hogy a szalagok milyen helyzetben feküdtek eredetileg.
Abból kiindulva, hogy a középkori viselettörténeti kutatás szerint az asszonyok és lányok egymás fölött alsó és felső inget (más néven ingvállat) viseltek, amelyet arany- vagy ezüstszálas hímzéssel vagy szegéllyel díszítettek, a cikk írója azt feltételezi, hogy a maradványok a felső ing, az ingváll alját szegélyezték.
Laikusként véletlenül sem szeretném felülbírálni Parádi Nándor véleményét, csak szöget ütött a fejembe az a tény, hogy ha valóban ingvállról beszélünk, akkor miért csak az ing alsó részét díszítették, amikor az viselés közben nem is látszódik, és a látható részeket (ujjak széle, nyakkivágás) miért nem? Ráadásul a koponya körül találtak egy több, mint 2 méter hosszúságú paszományszalagot, amelyre a gyulafehérvári, miskolc-avasi , boldvai és nagylózsi sírleletek alapján vendéghajfonatos fejdíszre következtet a szerző. Az ezüstszálas paszományszalag a vendéghajat körbetekerte, a két végét pedig kapoccsal fogták egybe. Ebből, valamint abból kiindulva, hogy a vállcsont alatti részétől a medencecsont felső széléig feküdt a vastagabb szalag, nekem valószínűbbnek tűnik az, hogy ez egy fátyol vagy kendő díszítése lehetett, melyet a vendéghajfonatos fejdíszekhez is viseltek. Kedves Rejtőzködő Olvasóim, Nektek mi a véleményetek?

Irodalom:
Parádi Nándor: A Tiszanána-ónánai ásatás. In: Folia archeologica 44. 175-176. o
Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században, I. kötet, Helikon, Gyula, 1986
Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas. Miskolc, 1993

Olvasnivaló: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése

Forrás

Nádasdy Tamás (1498-1562) magyar nagybirtokos főúr, Horvátország és Szlavónia bánja, Vas vármegye főispánja, a Magyar Királyság  országbírója, és katonai főparancsnoka, Magyar Királyság nádora, Kanizsay Orsolya férje, Nádasdy Ferenc báró, a „fekete bég” apja volt. Korának egyik legműveltebb politikusa, diplomatája, a török elleni háborúk sikeres hadvezére. Komoly szerepet vállalt a magyar kultúra fejlesztésében, iskolát, nyomdát alapított, pártfogolta Tinódi Lantos Sebestyént. Kiterjedt levelezést folytatott nem csak politikus társaival, hanem családtagjaival is. Feleségét feltehetőleg saját maga tanította meg írni, mellyel lehetővé tette, hogy bizalmasabb hangú leveleket váltsanak. Kedves hangú, olykor kedélyesen civódó leveleik szórakoztató és tanulságos olvasmány nem csak a korszak történészei, de hagyományőrzői részére is.

I544. május 11.

"Szerelmes Orsikám ez mai napon írtam neked innét ezenbe juta nekedis leveled kibol nagy örömöm lén hogy értem az te egészségedet.
Az hol az haragrúl írsz ne adja Isten hogy én te reád haragudjam mert mihelt az lenne ottan tud nám hogy mindketten megbolondultunk kitül ótalmazzon az úr Isten En is mind urammal egyetembe egészségbe vagyok.
Akarom hogy Zsuzsanna asszony ott talált kel talán jobban végezhetek ott vele hogynem mint otthon talált volna.
Mindaz által gyakran írj ha azt akarod hogy meg ne bolonduljunk ha sokáig ott lész több pozsárt küldök Ludfiakat is küldtem volt Isten tartson békével.

Az te Nádazsdyd etc

Ez levél adassék az én szerelmes Orsikámnak"


Forrás:
Nádasdy Tamás nádor családi levelezése, szerkesztők: Dr. Károlyi Arpad és Dr. Szalay József, Budapest, 1882

 Forrás

 Forrás

 Forrás

                                                                          

II. Lajos inge

Ha már volt szó Habsburg Mária ingéről, akkor nem lehet szó nélkül elmenni férje, II. Lajos király (1506-1526) esküvői inge mellett sem, amely szintén a Maria-Zell-I búcsújáróhely kegytemplomának kincstárából kerül a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum kiállításába. Mint már említettem Mária ingéről szóló bejegyzésben, eleinte úgy vélték, hogy a két esküvői öltözet eredeti tulajdonosai Nagy Lajos király és felesége, ám Höllrigl József 1929-ben megállapította, a ruhák szövete és szabása későbbi korszakra utalnak.
A XV. század négyszögű vagy kerek nyakkivágású ingei után a XVI. század elején a magasan záródó ingnyakak jönnek divatba, és egész Európában teret nyernek. Estei Hippolit (olasz nevén Ippolito d'Esté) ferrarai származású esztergomi bíboros leltára is említést tesz egy olyan magyar ingről, amely "hosszú volt, nyakánál ráncolt, és arany zsinór fogta össze".

Amint Habsburg Mária inge, úgy II. Lajos öltözetéhez tartozó ing is vékony finom lenszövetből, patyolatból készült. Szabása nagyon egyszerű, felső része a váll vonalában összehajtott téglalap. A nyakkivágás és a mellen levő hasíték van csak belevágva. Felső részének szélessége 48 cm, teljes hossza 108 cm, elöl is, hátul is hozzá van ráncolva az ing alsó része, ami 90 cm hosszú, és 3 db egyenként 105 cm széles szélből összevarrott. A felső rész két oldalvarrását a derékon felül 10 сш magasságban szabadon hagyták, hogy könnyebben lehessen az inget felölteni.
Az ujja 48 x 78 cm egyenes téglalap. Egyenesen van a felsőrész oldalvarrásába állítva, alatta 11 cm-es négyzetalakú pálhával (hónaljtoldással). Az ing ujja viselőjének kb. térdig ér, ezért csuklóban sűrűn egyenletesen ráncolták össze, a ráncolás alatt 5 cm széles fodrot hagyva.

Az ing nyakkivágásához kétrétegű patyolatból szokatlanul magas, 10 cm-es egyenes gallér van varrva. Széle aranyfonállal, hurkolással szegett. A gallért, a mellhasíték két oldalát, a fodor felett az ujja végét hímzett sáv díszíti. A hímzés alapja az inggel azonos anyagú patyolat. Az arany-ezüstfonalas hímzés mustrája reneszánsz ízlésű stilizált, virágos leveles indadísz.





Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.

Habsburg Mária inge

A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum számomra egyik legérdekes kiállítási darabja Habsburg Mária magyar királyné (1505-1558) ruhája, aki 17 éves korában ment feleségül az akkor 16 éves II. Lajos magyar és cseh királyhoz. Az utóbbi úr viselete szintén itt van kiállítva. 

Az említett ruhákat évszázadokon át a Maria-Zell-i búcsújáróhely kegytemplomának kincstára őrizte, és azt tartották, hogy a két öltözet az egyház nagy jótevőjének, Nagy Lajos királynak és feleségének esküvői ruhája volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum 1928-ban szerezte meg a Maria-Zell-i kegytemplomtól a két öltözetet, melyekről Höllrigl József 1929-ben állapította meg a ruhák szövete és szabása nyomán, hogy ezek II. Lajos magyar királynak és feleségének öltözetei voltak.
Az ing vékony szálú, sűrű szövésű, vászonkötésű lenszövetből készült, régi nevén patyolatból*. Földig ér, keskeny pánttal összefogott ovális kivágása mentén sűrű ráncolással bővül. A ráncoláson geometrikus ezüstfonalas laposhímzés van, ami keskenyebb csíkban a hónaljtól ferdén beállított ujjak hasonlóan sűrű ráncolásán is folytatódik. Mind a hosszú ujjak alsó redőzését, mind a bőségüket összefogó keskeny pántot eredetileg hasonló hímzés díszítette, ami az évszázadok folyamán erősen lekopott, csupán az utóbbi fonott keretelő szegélyei maradtak meg.

Az ujjakat két - egyik keskenyebb, másik szélesebb - téglalapból szabták, amelyeket két 1-1 cm széles áttört, sakktáblamintás ezüstfonalból hurkolt csíkkal állítottak össze. Ez arra utal, hogy az inget eredetileg hasítékos ujjú ruhához szánták, mert csak abban érvényesülhet a díszítés. A mozgást hónaljban egy deltoid alakú betét segíti. Az elejét és a hátát 3- 3 trapéz alakú részből szabták, oldalt háromszög alakú betéttel bővítve. 



Ez az ún. mellévarrott ingforma fennmaradt a magyar népviseletben is, a XV. századtól megtalálható az olasz és a német reneszánsz divatban. Gyakran ezüst-aranyfonalas vagy színes hímzés emeli ki az ingek elejének és hátának összeállítását is, főleg német területen.

*Patyolat - a len- és pamutvásznak legfinomabb, fátyolszerű változata;készítési helye szerint török vagy lengyel változatát használták a 17, században.

Irodalom:
Höllrigl József, Történelmi ruhák a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Magyar Művészet Budapest 1929. 204-216.
V. Ember Mária, II. Lajos magyar király és felesége ruhája. In: Folia Archaeologica 14. Budapest 1962. 133-151.
F. Dózsa Katalin, Mária királyné menyegzői öltözéke. MNM-Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest 1984
F. Dózsa Katalin: Mária királyné esküvői öltözéke az újabb kutatások tükrében, In: Folia Historica 13, 1987
Palotay Gertrúd: A magyarországi női ingek egyik szabástípusa. In: Néprajzi Értesítő, 30. évfolyam, 1938

Iniciálé egy radványi csizmadiacéh szabályzatából 1661-ből

Forrás: Néprajzi Múzeum, Budapest Kora újkori csizmák után kutattam, így bukkantam Huszka József által másolt kezdőbetűre, amely az aláfirkantott megjegyzés szerint a radványi (mai nevén Radvaň, a felvidéki Besztercebánya településrésze) csizmadiacéh részére a besztercebányai tanács által kiadott szabályzatot díszítette.    

Mathäus Schwartz viseletalbuma

Hans Maler zu Schwaz: Mathäus Schwartz portréja, 1526

Mathäus Schwartz (1497 - 1574) augsburgi könyvelő volt, aki azzal öregbítette a nevét, hogy az általa készítettett viseletalbum az egyik legkorábbi fennmaradt könyv, amely bemutatja egy korszak viseleteit. 1520-tól 1560-ig különböző élethelyzetekben és viseletekben ábrázolja az ominózus úriembert, aki egy borkereskedő fiából tornázta fel magát nemesemberré. Mathäus megszállottja volt a viseleteknek, jövedelme tetemes részét költötte ruhákra. Élete végéig szorgalmasan jegyzetelte, hogy hol és melyik eseményen milyen öltözetet viselt, ábrázolásukkal többnyire Narziß Renner augsburgi festőt bízta meg. Az album 101 képet tartalmaz, ebből 36 Renner munkája, a többi Christoph Amberger műhelyében készült. Schwartz maga jegyezte fel a képek mellé az egyes alkalmakat, külön kiemelve az olyan jelentős eseményeket, mint I. Miksa német-római császár látogatása 1518-ban vagy Ferdinand osztrák herceg látogatása 1530-ban.

Forrás: Wikipedia

A teljes viseletalbum: Trachtenbuch des Matthaus Schwarz aus Augsburg

Olvasnivaló: A díszített nyomat: nyomtatási kultúra, hölgyek kedvtelése és a divat terjesztése Franciaországban és Angliában

A 17. század második felében elterjedő, textildarabokkal díszített nyomatokat a történészek egyfajta divatlapként értelmezik, azonban Alice Dolan történész szerint ez a terminológia ennél összetettebb fogalmat takar, lévén számos kultúrtörténeti vonatkozásuk is van. Jean Mariette készítette azokat a Marie-Thérèse Perdou de Subligny operaénekesnőt ábrázoló nyomatokat, melyek alapjául szolgáltak az első ilyen munkáknak. A korszak francia és angol hölgyeinek egyik kedvelt időtöltése volt, hogy a festés, zenélés és kézimunkázás mellett a megvásárolt, eredetileg ugye fekete-fehér nyomatokat kiszínezték, vagy textil-, szalag- és csipkedarabkákkal díszítették.
A cikk folytatása angolul a Victoria and Albert Museum oldalán.

Báthory-címeres ágytakaró a 17. század elejéről

Vannak kézimunkák, melyeket órákig tudnék nézni. Ilyen ez a bársonyra és selyemszövetre hímzett ágytakaró is a 17. század elejéről.
Az Iparművészeti Múzeum oldalán az alábbi leírás található róla:
"Küllős rozettákkal díszített, szórt elrendezésű kisebb és nagyobb virágszálak között középen a Báthory-család címere. A középrésztől elütő színű és anyagú kerülete több részből összetoldott, rajta törökös, hajlott szárú virágtövek sorakoznak. Palotay Gertrud a leltárakban "paplannak" nevezett díszes ágyterítőnek tartja."

Forrás: Iparművészeti Múzeum